2009. március 20., péntek

Réges-régen

írtam. Az elmúlt hónapokban alkotás helyett romboltam. Leginkább az életemet. Leromboltam, sőt, fel is égettem magam mögött mindent... Még szorongatom a hamut, ami maradt, ami szép lassan pereg ki a markomból, mert minél inkább megőrizném, annál kevesebb marad belőle. Csak remélek....hogy túlélem...hogy a hamvakból új élet támad, mint egy főnix madár.... de az már nem olyan lesz mint a régi.... :-(

6 megjegyzés:

Phoenix írta...

Bocsáss meg, hogy ismeretlenül hozzászólok a bejegyzésedhez. Teszem ezt azért, hogy valamiféle lelki támaszt nyújtsak.
Hosszú életem alatt éreztem én is azt, hogy szilánkokra tört az életem, s talán már nincs is erőm, meg hitem sem előkaparni magam a rámomlott cserepek alól.
Nekem a gyerekek voltak a megmentőim. Miattuk kellett reggel felkelni és ép ésszel túlélni a napot. Biztos van, akinek szüksége van Rád. Ő a Te angyalod.
Aztán meg alakul valahogy...

King.art írta...

Hát nem is tudom mit mondjak. Remélem rendbe jön minden. Reméltem pedig, hogy a mai foltos talin találkozunk. Egy nagy ölelést küldök Neked és kitartást!

Elizanikó írta...

Nagyon sajnálom... Sokat gondolok rátok, és szoktunk emlegetni Elizával.

Puszi nektek.

Zelnice írta...

kívánom hogy erősebb legyél a történtektől!Kisüt még a Nap, ha most nehéz is elhinni.
Ez így kicsit semmitmondó,de gondolom azért írtál, mert biztatásra és megerősítésre vágysz, azt meg nehéz 2 mondatban, ismeretlenül...
De csatlakozom Melindához: én is végigcsináltam 1-2 nehéz menetet, és tanúsítom, hogy amikor nem is hiszi és várja az ember hogy van/lesz kiút, segítség, erő, esély, akkor mindig akad egy kinyújtott kéz, pár jó szó, konkrét segítség ami lök a szekéren és aztán könnyebb húzni.
Drukkolok.

Névtelen írta...

Csak annak érdemes élni, akinek van mibe belehalni. Sokszor sokmindenkinek elmondtam már, de nagyon igaz

Erola írta...

Köszönöm :-)